13. nap

Luca-nap

– Nem unod még ezt a Luca-napi marhaságot? – lesett a nővérére Jozefina az üstben fortyogó, barnás lé lustán kunkorodó gőzpárája mögül.

– Szeretem a hagyományokat.

– Akkor miért nem csatlakozol a hímzőkörhöz? Esetleg a néptánccsoporthoz? – gúnyolódott Jozefina, miközben a löttyhöz hozzápöccintette a paptól lopott fahéjat.

Androméda ledobta a földre a kezében tartott fadarabokat, majd felvonta halovány szemöldökét. Vörös haja szinte szikrákat szórt húga irányába.

– És te miért üstben főzöd a kakaót, amikor a konyhában van mikrohullámú sütő?

Ahogy Androméda vörös haja tükrözte lobbanékony és szerelemre éhes természetét, úgy Jozefina szögenyes, tintafekete lobonca nyugalomról és önállóságról árulkodott. Bár a mikrohullámú sütő szótól mindig kirázta a hideg.

– Mert mint minden másnak, a kakaónak is jobb az íze, ha nem abban készül. A mikro…

– Igen, igen – legyintett türelmetlenül Androméda. – A mikrohullámú sütő az étel megcsúfolása. Eddig csak úgy hatszázhatvanhatszor említetted.

Jolánka, a házi denevérük, aki addig rezignáltan csüngött a pince pókhálós gerendájáról, hirtelen felciccogott. Nem tett jót a közérzetének, amikor a nővérek olyan erőszakkal néztek farkasszemet, amitől az egész ház reszketni kezdett.

Jozefina felfüggesztette a kakaó kavarását. A kezében fojtogatott fakanállal kilökte a kis zsalut, amin Jolánka feldúltan távozott.

Igazából Jozefina is feldúlt volt. És ha feldúltan főzte a kakaót, akkor az megsavanyodott. Így, hátha még menthető volt a mennyei ital, mosolyt erőltetett az arcára, majd a recsegő kanapéra telepedő nővérére nézett. Nem szerette, ha szomorú. Ráadásul a tejért is aggódott.

– Tudod, becsülöm a kitartásod. Már majdnem kétszáz éve csinálod ezt a Luca széke dolgot, az utóbbi harminc évben te magad gyártod a széket, mert az embereket már nem érdekli se a templom, se a boszorkányok, mégse találtad meg azt a férfit, amelyik nem borult volna ki a szarvad látványától. Van még egyáltalán olyan, aki feláll a székre?

– Elszánt vagyok. Karácsonykor meg mindig sokan vannak a templomban – dünnyögte Androméda, aztán hozzálátott a lucaszék barkácsolásához.

A szék lassan készült. Jozefina kakaója minden áldott nap megsavanyodott.

December 24-én este Androméda a hónalja alá csapta a mágikus sámlit.

– Bárcsak az új komódunkat is ilyen igényesen szerelted volna össze – jegyezte meg Jozefina, ám Androméda meg se hallotta a piszkálódását.

– Meglásd, az idei karácsonyt azzal a bátor férfival töltöm majd, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.

Az évtizedek óta ugyanúgy elismételt frázis után teátrálisan kiviharzott a téli éjszakába, Jozefina pedig megrázta a fejét, és azzal töltötte az estét, hogy átkokat szórt a mikrohullámú sütőre. Teljesen feleslegesen, mert élettelen tárgyakon nem fogtak az átkok. Végül áttért Androméda átkozásához, ami szintén haszontalan volt, hiszen egy boszorkány nem tudta megátkozni a saját testvérét, de legalább elvonta a figyelmét az aggodalomról.

Hajnali két óra volt, nővére pedig sehol.

Jozefina csizmát húzott és kilépett a házból. Megragadta seprűjét. Letakarította a frissen hullot havat a járdáról, majd Androméda keresésére indult.

Nem kellett messzire mennie, hiszen a nővére ilyenkor mindig a templom tornyán kuksolt. A lucaszéket szorongatta, amit az emberek már el se égettek. A semmibe bámult. Úgy festett mint egy vízköpő. Vörös hajában, egyik szarvába kapszkodva, masniként pihent Jolánka.

– Mit szólnál hozzá, ha jövőre azt a Luca-napi hagyományt próbálnánk ki, hogy felírjuk tizenkét férfi nevét cetlikre, aztán naponta elégetünk egyet a cetlik közül, és aki utoljára marad azt elhívod randira? – kérdezte otthon Jozefina, miközben darabokra törte a lucaszéket, hogy legyen miből begyújtani az üst alatt.

Androméda mosolygott, a kakaó pedig hosszú idő óta először nem savanyodott meg.

ujpestihirmondo.hu