Kis történetem alapját adó pillanatok nem télen a nagy hóban és nem karácsonykor, de még csak nem is Názáretben játszódtak. Nem akkor fogalmazódtak meg bennem a gondolatok.  Nem az év számít, de annyit elárulok, hogy itthon voltam Magyarországon, egy kisváros szélén egy barátoméknál vendégségben. S mint említettem nyár volt, kellemes meleg. Ráadásul este, amiben zizegtek a szúnyogok, ciripeltek a tücskök és semmi más nem vett körül, mint a békesség…

A meghívás egyik részlete akképp lehetett, hogy a barátoméknál , ahol az éjszakát is tölteni készültem,  különleges szállást ígértek nekem. A házuk egy felújított parasztházként állt egy kis utcában, s ha meghívtak valakit, aki éjszakára ott maradt, nem kellett feltétlen a „tisztaszobában” nyugovóra térni. Volt lehetőség a ház hátsó részénél levő, régi és átalakított– mégis szinte eredetiben meghagyott – istállóban aludni…

Az egykori lóistálló falai fából készültek, padlózata döngölt földként fogta fel a lépteinket, ami több rétegben már tisztított lett a megvétel óta. Légtere nagy volt, szénapadlást  is tartott magában és helyet kapott benne négy darab heverő és…két fekvőhelynek kialakított jászol.

Ezen utóbbiak eredetien ásítoztak a fal mellett – még régi vaskarika is akadt felettük – , a farudak lepácolva és kezelve fogták össze a szerkezetüket. Festetten álltak lábaikon, a belsejükben pedig széna összetömörítve várta azt, aki úgy döntött: ebben piheni ki magát.

Természetesen a tetejére raktunk polifoam-ot, meg volt lehetőség hálózsákra, de én maradtam a pokrócnál, hiszen kellemes nyári langyos éjszaka volt.

Kint csend honolt – a legjobb az igazi alváshoz és a gondolkodáshoz előtte –, csak pár zizegő szúnyog repkedett bent valahol, meg az eljövendő álmok egyre ringatóbb pillanatai öleltek.

A fekhelyem nem lehetett egy vízágy, de épp a hely ahol állt, , a keménysége, a szalma illata, az istálló hangulata adta azt, amitől azonnal megkedveltem, s ha azóta megyek, ott alszom csak. Nem bent egy szobában egy ágyban, hanem az istállói jászolban.

Mielőtt elaludtam átfutott az agyamon, hogy Jézus is ilyenben töltötte első perceit, óráit.  Ott kint Názáretben hideg volt és tél, de bent az állatoktól meleg. Kint csípős és jeges minden, az ember orra talán lefagyhatott, bent  a széna és az állatok illata és szaga, na meg a kisded számára az édesanya bensőséges érintése…A fény, a melegség, a boldogság vehette körül…

Én is éreztem a meleget, a nem létező állatok szagát, talán még egy-egy lófarok csapkodását, pata toppantását is hallottam…

Nem karácsonykor történt mindez, én mégis örültem és boldog voltam. Nem  megszületésem után fekhettem egy jászolban, de szerintem újjászülethettem ott. Nem jött be a barátom és nem hozott aranyat, fűszereket, díszdobozban meglepetések garmadáját, mégis ajándékot kaptam azzal, hogy ott alhattam az istállóban egy jászolban.

Boldog voltam, mint Jézus és családja, örültem, mint a világ a kisded  megszületésének és hittem, hogy ez nem véletlen…

Köszönöm szépen ezt az élményt és ezzel az írással kívánok mindenkinek Áldott Karácsonyt!