Az első karácsony nélküled. Az első karácsony, amikor legyőzve az undorom, ráveszem magam, hogy halászlét főzzek. Miattad, érted. Ha most élnél, felhívnálak, és megkérdezném, hogyan kell elkészíteni.

Szia, apa, mondanám, szervusz, kislányom, válaszolnád, de hiába hívlak, ezen a számon előfizető nem kapcsolható.

Becsukom a szemem, felidézem a konyhában a szagokat, ami egy ponton túl egész elviselhető, miután megpucoltad a halakat, már nem fordul fel a gyomrom, nem úgy, mint a nyers haltól, ha már fő az alaplé, akkor a pirospaprika elnyomja a mocskos piacokat idéző, bűzlő, döglött tetemek szagát.

Talán, ha kislánykoromban nem adtad volna folyton a kezembe a kifogott halakat, ha nem kellett volna hosszan a tűző napon állnom, amíg lefényképezed a friss fogást, ha annyit törődtél volna velem, mint a halakkal, akkor talán megszeretem a halászlét.

Látom, ahogy leteríted a fűre a nyaraló PVC-padlójából megmaradt kis darabkát, kés, kék lábos, pontyok sorakoznak előtted, magad elé veszed az elsőt, levágod a fejét, farkát, felvágod a hasát, kibelezed, az úszóhólyagot odaadod nekem, pukkaszd ki, mondod nevetve, én szót fogadok, a pikkelyek csillogva szóródnak szanaszét, ahogy pucolod a halat.

Emlékezetből próbálok főzni, mert elhatároztam, hogy az első karácsonyon, amit nélküled ünneplünk, én fogom az asztalra tenni a halászlét, úgy fogok főzni, hogy közben nem kóstolom meg az ételt, mert nekem számhoz még nem ért halászlé ebben az életben.

Hagyma, sok hagyma kell bele, ebben biztos vagyok. Megpucolok három fej vöröshagymát, egyesével húzom le a rétegeket, összekockázom, megállás nélkül tüsszögök, a kézfejembe törlöm az orrom, folyik a könnyem, hisztérikusan sírok és röhögök, hogy még jobban szenvedjek, meghallgatom John Lennontól a So This Is Christmas című dalt, amit ilyenkor szoktál fütyülni, gyorsan a lábosba dobálom a halfejeket, farkakat, az apró részeket, még tart a hagyma ereje, ezért csak attól ráz ki a hideg, ahogyan a halak csúszós, sikamlós bőréhez érek. Szétfőzöm az egészet, nem teszek bele semmilyen fűszert, a következő a passzírozás, aminek egy ronda, fehér, sűrű trutymó a végeredménye, ezt felteszem a gáztűzhelyre forrni, pirospaprika és só, érzésből ízesítem az alaplét, mehetnek bele a halszeletek, az ikra, a tej.

Az utolsó találkozásunkra gondolok. És, szoktál még horgászni, kérdeztem, nem, már nem, sajnálom a halakat, mondtad. Tudnom kellett volna, hogy vége, hogy valaminek a végére értél, amit talán életnek nevezhetünk, hogy már nem vagy, már csak árnyéka vagy önmagadnak.

Gyertyát gyújtok, nézem, ahogy elmerül a merőkanál a tűzpiros, sűrű levesben, kiszedek a tányérba egy adagot, egy szelet hal, sok lé, ahogy szereted, boldog karácsonyt, apa!