Látom, ahogy táncol. Kecses, sudár, minden mozdulatában szenvedélyes. Körülötte izzik a levegő, vibrálnak a fények, életre kelnek a képek. Emlékek. Emlékképek. A táncával hozta, a fényével hintette, forróságával elevenítette. Most itt van, körbeölel, mint egy varázslat.

Közeleg a fény ünnepe. A belső fényességé, az örökkévalóságé, a bennünk szunnyadóé, a dédelgetetté. Ami gyermekként még maga volt a csoda, egyszersmind valóság, mára titkos reményé lett. Mert a hit megmarad, talán mélyre kell érte nyúlni, talán le kell hunyni a szemet, talán el kell csitítani a külső hangokat, talán már nem tűnik valóságosnak. Mégis, ha megcsillan, ha táncot lejt, ha megérint, visszatérnek az emlékek. Amikor még jelen volt a csoda. Amikor csillogtak a karácsonyi fények, és magával ragadott egy gyertya aprócska lángja messze, egy másik világba.