Gyorsabban jutott át a biztonsági ellenőrzésen, mint számította. Manapság soha nem lehetett tudni, mikor kerül homokszem a repülőterek valaha olajozottan működő gépezetébe, de aznap minden rendben ment, nem sztrájkoltak a földi kiszolgálók, nem tették le a munkát a rakodók idő előtt azzal, hogy akkor ők most inkább hazamennének.

Gurulós bőröndjét maga mögött húzva elindult az éttermek felé, aztán megtorpant a vámmentes üzlet előtt. A kirakatüveg mögött téli Harry Potter tájat rendeztek be, behavazott dombok között siklottak a Roxfort expressz piros vagonjai, a levegőben gyertyák úsztak, jobbról Hedvig, a hóbagoly repült be a képbe, a karácsonyfán a négy ház címerével díszített gömbök himbálóztak, egy fagyöngycsokor alatt pedig Hermione csókolózott egy fiatalemberrel, aki a haja színéből ítélve semmiképpen sem lehetett Ron.

Levette a napszemüvegét, ami az évek során annyira az öltözéke részévé vált, hogy nélküle meztelennek érezte magát, és közelebb lépett. Igen, Ron ott állt fent a kastély nyitott kapujában, és szemrehányó tekintettel bámulta a turbékoló párt.

Zsófi elnevette magát, mert mókásnak találta a figura savanyú képét, és mert eszébe jutott az a téli nap, amikor megtanulta a fagyöngy angol nevét: mistletoe.

Abban az évben lett tizenhat éves, és néhány hónap alatt annyit nőtt, hogy magasabbra nyúlt mindenkinél az osztályban, sok fiúnál is. A többiek ezt valamiért hallatlanul mulatságosnak tartották, toronydarunak csúfolták, meg Rapunzelnek, miután angolórán valami ostoba mesét olvastak egy királylányról, aki a toronyba zárva várja, hogy érte jöjjön a herceg és kiszabadítsa. Szexista állatok, gondolta magában Zsófi, ha engem zárnának toronyba, kimásznék magam! Dacból magas sarkú cipőt kezdett hordani, hosszú végtagjaival úgy gázolt a szünetekben a folyosón tolongó diáktömegben, mint Gulliver a lilliputiak között. Swiftet is angolórán olvasták, és kellően utálták.

Egy nap miniszoknyát húzott, és amikor reggel belihegett az ajtón – szokás szerint az utolsó pillanatban, mert a magas sarkak elegánsan lassúvá tették a járását –, Bodoki Marci, aki mindig élen járt az ő bosszantásában, a lomtalanításkor begyűjtött kanapén heverve felrikkantott:

– Zsiráf! Úgy nézel ki, mint egy zsiráf! Annak van ilyen pipaszár lába meg göcsörtös térde!

– Zsiráf Zsófi! – röhögtek a fiúk, a lányok meg, mivel titkon irigyelték Zsófi vékonyságát, rosszindulatúan vihogtak. A derültségnek az angoltanáruk, becenevén Mr. Big belépése vetett véget.

– Bodoki Marci! – emelte meg a hangját. – Hurcolkodjál csak ide előre, fiam, itt majd kedvedre hahotázhatsz! Ugyan hol láttál te zsiráfot? Talán az állatkertben? És olyan állattal esetleg nem találkoztál ott, amit magadhoz hasonlónak találtál volna?

– Dehogynem, a majomházban! – vetette fel egy hang. Az osztály most már Marci rovására szórakozott, Zsófi meg a nagy nevetgélés közepette végigiszkolt a termen és becsusszant a helyére. Ettől kezdve azonban lemoshatatlanul ráragadt a Zsiráf csúfnév. Ha nem tudta volna, hogy a fiú szándékosan bántani akarta, még örült is volna, tetszett neki a zsiráfok kecses mozgása, a bőrük látványos mintája, okos, kíváncsi nézésű, sötét szemük.

Aztán eljött a tél, és egy decemberi reggelen ő már megint elkésett. A feje fölött akkor berregett fel a csengő, amikor átlépte a küszöböt, ettől úgy megijedt, hogy megbotlott és teljes 181 centis magasságában elterült a földön. A fiúk megint hahotázni kezdtek, de ezt most nem tudta félvállról venni, mint máskor, mert megrándult a bokája, és úgy fájt, mintha éles késekkel döfködték volna. Összeroskadva ült a padlón, mint egy rosszul összehajtogatott colstok, masszírozta a bokáját és a szeméből potyogtak a könnyek. Hát tényleg ennyire nevetséges lenne ő, hogy nincs senki, aki hajlandó volna segítene neki?

Ekkor hátul kikászálódott a padjából Bodoki Marci, végigsétált az asztalok között, odalépett hozzá, a hóna alá nyúlt és felemelte. A lány megpróbált lábra állni, de ahogy ránehezedett a sérült lábára, megingott és nekitántorodott a fiúnak. Marci azon kevesek közé tartozott, aki még nála is magasabbra nőtt, onnan fentről nézett le rá, aztán elmosolyodott és váratlanul magához ölelte.

A viccnek indult csók nem akart véget érni. Zsófi elfelejtkezett róla, hogy utálja a fiút, hogy az eddig folyton csak bántotta őt, tétován ismerkedett a szokatlan érzéssel, amit a másik közelsége jelentett. Arra riadt, hogy mögötte egy harsány hang rázendített egy angol karácsonyi nótára:

– „The sweet kiss under the mistletoe will always be the thing / It gives the modest miss excuses for a kiss!”

Mr. Big, ki más. Zsófi ijedten hátralépett, már amennyire a fájós lába engedte. Csak ekkor vette észre, hogy a többiek karácsonyi díszbe öltöztették a termet, a tábla fölött fenyőgallyakból font girland húzódott, a tanári asztalt fényfüzér szegélyezte, az ablaküvegen festékspray-vel fújt csillagok fehérlettek, és az ajtófélfán, pont az ő fejük fölött, fagyöngycsokor lógott.

– Nem akarok elválasztani egymástól két szerető szívet, de ti ketten a jövő órán előadást tartotok arról, miért szokás a fagyöngy alatt csókolózni!

Zsófi még ennyi év után is emlékezett az északi mitológia legendájára Balderről, a szépség és a tisztaság sebezhetetlen istenéről, akinek az anyja, Frigga megkért minden állatot és növényt, hogy soha ne ártsanak a fiának. Ezt azok mind meg is ígérték, a fa tetején növekvő fagyöngy azonban kimaradt a körből. Amikor Balder féltékeny fivére, Loki felfedezte ezt a feledékenységet, az ármánykodása révén egy fagyöngy gally halálosan megsebezte Baldert. Az isten felesége, Nanna szívét összetörte az eset, és hamarosan követte a férjét a sírba. Frigga emiatt úgy elkeseredett, hogy rengeteg könnyet öntött, és ezek átváltoztak fehér fagyöngybogyóvá. Három nappal később azonban Friggának sikerült felélesztenie a fiát. Ennek mindenki örült, a fagyöngy pedig ünnepélyesen megígérte, soha többé senkit nem bánt, hanem a boldogság és a szerelem jelképe lesz.

Zsófi visszatette a napszemüvegét, és mert közben a közeli monitoron villogni kezdett a felirat, hogy megnyitották a kaput az ő járatánál, elindult a végeláthatatlannak tűnő folyosón. Nem sokkal a zsiráfos eset után őt felfedezte egy modellügynökség, ahol egykettőre kiderült, hogy ami addig a hátrányának tűnt, a magassága, a soványsága, a hosszú lába, a határozott arccsontja, a vörös haja, az valójában előny. Hamar beszippantotta a nemzetközi modellvilág, és mert nemcsak szép volt, hanem értelmes és fegyelmezett is, irigylése méltó karriert futott be. Ha Bodoki Marci ma látni akarja őt, vennie kell egy női magazint. Vagy bemennie egy parfümériába, ahol az ő hatalmasra nagyított arca mosolyog rá egy hirdetésről.

Néhány óra, és megérkezik. Hazaér ahhoz, aki nem csúfolódásból fogja megcsókolni őt a fagyöngy alatt, hanem azért, mert szereti.