Júlia megint talált egy csomag felbontott csillagszórót a sorok között. Felvette, a letépett csomagolást a takarítókocsi szemeteszsákjába dobta, a meghajlott szálakat a köpenye zsebébe csúsztatta. Inkább, mint hogy kidobják, az unokája imádni fogja.

Megtorpant.

Idén nem látja az unokáját. Ausztriában szigorítottak, a lányáék nem fognak hazajönni. Nagyon csöndes lesz a karácsonya. Tompa monotonitással fejezte be a bolt felmosását. Megint ő maradt utoljára, borsódzott a háta a csendben, miközben átsietett a félhomályba borult eladótéren, és aktiválta a riasztót. Odakint már szürkült, a forgalom felcsapta a barna latyakot, benzinízű szmog nyomta le a várost.

Júlia szaporára fogta a lépeit. Egy autó elhúzott mellette, dübörgött belőle a basszus, a váratlan zajtól megcsúszott Júlia csizmája. Karjával kalimpált egyet, mire újra megtalálta az egyensúlyát. Várt pár pillanatig, hogy lenyugodjon a szívverése. A kirakatokban villogó színes lámpasorok gúnyosan festették színesre körülötte az utcát.

Óvatosan indult el újra. Befordult a sarkon, aztán majdnem átesett valamin. Lenézett, először csak egy kupac sáros szőrcsomót látott csupán. Kikerülte, mire a szőrcsomó felnyávogott. Vékony, gyenge hangon, de egyértelműen nyávogott. Júlia megtorpant. A gomolyagból először két hegyes fülecske vált ki, aztán egy cérnavékony farok, négy kis tappancs, majd egy kiscica nézett fel rá. Kék szeme világított a nedves aszfalt fölött.

– Menj haza! – szólt rá Júlia, és tovább indult.

Újra meghallotta a nyávogást. Hátrafordult, a cica követte.

– Sicc! Eridj haza! – mondta, ám a cica nem mozdult. Leült és bámult fel rá.

Amikor Júlia elindult, a cica is ment utána. Hiába próbálta elküldeni, finoman meg is taszajtotta a csizmájával, a cica hazáig a sarkában maradt. Még a lépcsőházba is befurakodott, amikor Júlia kinyitotta az ajtót. Mintha csak tudná, hová tartanak, magabiztosan leült a lábtörlőre.

– Ezt most komolyan mondod? –nézett le rá Júlia.

A cica válaszul nyervintott egyet.

Júlia percekig állt az ajtaja előtt, töprengve nézte a sáros kismacskát. Az türelmesen ült, a farka ide-oda tekergett. Pár hónapos lehetett.

Júlia megrázta a fejét. Micsoda képtelenség! Mégsem bírta kirakni a cicát az utcára.

– De viselkedj! – intett felé. Ostobának érezte magát, ám a cica olyan mozdulatot tett, ami egy egyetértő mozdulatnak is beillett volna.

Odabent Júlia fényt kapcsolt, gyorsan levette a kabátját, aztán besietett a fürdőszobába. Egy bevizezett törülközővel tért vissza. A cica ugyanott ült, a bejárati ajtó előtt, ahol hagyta.

– Rendes cicus vagy – jegyezte meg Júlia.

A törülközővel finoman átdörzsölte a cica szőrét. Az elégedetten nyújtózott, dorombolt, valósággal tolta magát Júlia keze alá. Pár perc múlva egy megújult, szürke cirmos tekergett Júlia bokája körül.

– Gondolom, éhes is vagy.

A cica felbátorodva nyávogott.

Júlia bement a konyhába. Talált egy halkonzervet, kibontotta, egy keveset kistányéron a földre tett. A kismacska mohón rávetette magát. Júlia műanyag tálkában vizet is készített neki. Amikor látta, hogy a cirmos ellesz egy darabig, gyorsan kényelmes ruhába bújt, és kipakolt a táskájából. A csillagszórókat a rádió mellé állított bögrébe rakta, a több tucatnyi görbe szál mellé, amiket az utóbbi hetekben hozott haza. Aztán megállt, és elgondolkodva nézte az üres szobát.

Nem vette még meg a fenyőfát, és idén talán beéri néhány ággal is. Egyszerű, fehér terítő feküdt a dohányzóasztalon, rajta a tegnap megkezdett regénnyel. Váratlanul valami puha dörgölőzött a bokájához, mire megugrott.

– Csak te vagy az! – hajolt le a cicához. Ujjai belemélyedtek a kis bundába. Puha volt, mint egy bolyhos takaró. – Bolyhos lesz a neved.

A cica, mintha értené, oldalára vetette magát, és a terítő lelógó sarka felé kapott. Júlia felnevetett.

Lassan teltek a percek, ült a kanapén és a mosakodó kismacskát nézte. A cica felugrott a komódra, elmélyülten tanulmányozni kezdte a csillagszórókat. Aztán Júliára nézett, és nyávogott egyet.

– Azt szeretnéd, hogy gyújtsunk egyet? – kérdezte Júlia. Sutának érezte magát, hogy egy állathoz beszél, mégis jólesett valakihez szólni szenteste előtt.

A cica félrebillentette a fejét.

– Hát… legyen.

Júlia keresett egy cserepet, amiben már csak a föld maradt az elszáradt petúnia után. Beleszúrt három szál csillagszórót, az egyiket meggyújtotta.

Halk sercegéssel életre keltek a szikrák, valósággal kivilágosodott a szoba. A cica felugrott a kanapéra, Júlia mellé, odakucorodott a combjához. Együtt nézték a táncoló csillagokat.

– Ez tényleg szép volt – jegyezte meg Júlia. Kellemes melegség járta át a mellkasát.

Bolyhos ránézett, nyávogott.

– Akkor, gyújtunk még egyet! – értett egyet Júlia.

Ám előtte még kiszaladt a konyhába, és gyorsan főzött magának egy kakaót. Édes bűnözés volt ez egy egyszerű hétköznapon, mégis jólesett neki a meleg ital. Sorra gyújtotta meg a csillagszórókat, fél kezével Bolyhost cirógatta. Nyugalom szállta meg.

Talán, szép lesz ez a csendes karácsony.