Csillag utálta a nevét. Elsőre mindenki visszakérdezett, és próbálták meggyőzni, hogy igazából Csilla. Később pedig jöttek a folyamatos viccelődések, a „csillagom”-ok, a „ragyogj már!”-ok, és ha mérges lett, egyes fizikából túlképzett osztálytársak eljutottak a „vörös törpé”-ig is. Szóval sokat szenvedett, és nem győzte ezt tudatni az anyjával, de hiába, attól még maradt Csillag.

Aztán megérkezett Manó.

Manó tizedik elején jött az osztályukba, és egyáltalán nem volt manós. Langaléta, szemüveges, az arca átlagos, semmi elálló fül, semmi aprócska orr, nem helyes, nem is csúnya. Csak amolyan… hétköznapi.

– Manó és Csillag, ez zseniális! Ti ketten lesztek a karácsonyidekor-felelősök! – röhögtek az osztálytársaik.

Rábólintottak – nem lett volna értelme tiltakozni.

– De szép legyen ám minden!

– Csillogós…

– Csillagos…

– Lehet mikulásos-manós is.

A srácok pukkadoztak, Csillag fortyogott. Manó közömbösen üldögélt, és akkor sem tűnt különösebben zaklatottnak, amikor kettesben maradtak egyik délután, hogy feldíszítsék a termet.

– Hogy lehet, hogy téged nem bosszantanak? – kérdezte Csillag.

– De bosszantanak – nézett rá Manó. Fenyőzöld szeme volt, Csillag ezt eddig észre sem vette. – Csak éppen, ha látják rajtam, még lelkesebbek és hangosabbak lesznek. Ha meg lepereg rólam, akkor beleunnak.

– Á, ez ilyen felnőtt-bölcsesség – fintorgott Csillag. Manó felvonta a szemöldökét, úgyhogy hozzátette: – Tudod, ez a „hagyd rájuk, majd megunják”-szöveg. Mindig a felnőttek okoskodnak így. Anyu ovi óta mondja, ha panaszkodom a nevemre. Meg amikor általánosban rám szállt egy lány, és igazán elkezdett bunkózni, akkor is ezt felelte.

– Rád szállt egy lány? – ismételte Manó. – Sajnálom. És mi segített?

– A gimnázium. Szerencsére nem ide jár – vont vállat Csillag. – De az unokatesója igen, és a gólyatáborba azért eljutott valahogy a híre. Vagyis az én hírem. Mármint a hazugságai arról, hogy direkt rosszul súgok. Meg lenyúlom a barátnőim pasiját. Szóval nem indultam annyira jól.

Manó ajka megfeszült.

– És mit csináltál?

Csillag megvonta a vállát.

– Vártam, hogy rájöjjenek, mindez hazugság. De azért nem volt könnyű. És arra jutottak, hogy egyvalami nem volt hazugság.

– Hogy nem szereted, ha neveddel szórakoznak – tippelt Manó. Csillag fintorgott, de rábólintott.

– Tavaly is nekem kellett csinálnom a díszítést. Nem vagyok valami jó ezekben, de a nagynéném óvónő, és adott pár olyan tippet, ami még egy ötévesnek is megy. Úgyhogy nekem is sikerült. Ha érdekel, megmutatom a mintadarabokat.

– Mutasd. De igazság szerint én is készültem néhány dologgal. – Manó több flakon műhavat és csillámport vett elő, aztán sablonokat is. Volt köztük többféle hókristály, karácsonyfa és csillag is.

Csillag megörült.

– Ez baromi jó! Sokkal könnyebb lesz így mintát festeni!

Felosztották egymás között az ablakokat. Csillag keze ragacsos és fehér lett, ahogy lefújta a sablont, de most először elégedett volt a munkájával, sőt, azzal is, hogy neki kell díszíteni a termet. Manó sokkal lassabban haladt, úgyhogy Csillag két ablaktáblával is végzett, elővette a többféle, maradék csomagolópapírt, amiből karácsonyfadíszeket vághatnak ki a nagynénje útmutatása alapján, aztán csak odasomfordált a harmadik ablaktáblához, hogy megnézze, Manó mit csinál.

Elakadt a lélegzete.

Manó nem használt sablonokat, szabadkézzel fújta a műhavat, mint graffitisek a festéket, csak éppen az ő munkája nyomán csillogó téli táj elevenedett meg.

– Hát te… értesz hozzá! – szakadt ki Csillagból. Manó felnevetett.

– Szeretek festeni.

Hátralépett, hogy megbámulja a munkáját. Aztán visszaugrott az ablakhoz, és néhány helyen még javítgatott. Egy alkoholszagot árasztó ronggyal le is törölte a havat egy ponton, inverz mintát rajzolva.

Csillag egészen közel lépett, hogy megbámulja a hegyeket, fenyveseket, apró, hófehér háztetőket. Így fedezte fel a két alakot a képen. Egy manósipkás és egy csillagtestű figurát.

– Remélem, nem bánod – szólalt meg Manó.

Csillag hirtelen ráébredt, milyen közel áll hozzá. Érezte a testéből áradó meleget, és ahogy megfordult, fel kellett néznie rá.

– Kíváncsi vagyok, észreveszik-e – motyogta. Manó vállat vont, mint akit nem érdekel, hogy az osztálytársaknak feltűnik-e a két kis alak. Halvány mosoly játszott az ajkán.

Aztán letette a flakont, és odasétált Csillag csomagolópapírjaihoz.

– Tudsz origamizni? – kérdezte.

– Csak olyasmiket tudok, amire egy ötéves is képes lenne – húzta el a száját Csillag.

– Gyere, megmutatom.

Manó felvett egy kisebb papírt, formára igazította, és hajtogatni kezdte. Csillag bámulta az ujjait, ahogy lesimítja az éleket, apró füleket hajt be, és a gyors és magabiztos mozdulatok hatására egy szépséges csillag kerekedik ki a keze alatt. Csillag szája kiszáradt.

– Nem lesz miért gúnyolódniuk, ha rájátszunk – nézett fel rá Manó. Csillogott a szeme. Csillag rábólintott.

– Játsszunk akkor.

Az első csillag meghajtása közben reszketett a keze. És amikor Manó odanyúlt a félkész origamijához, hogy eligazítsa az egyik szárat, és véletlenül végigsimította az ujját, Csillag szíve erősebben dobbant. Manó gyorsan visszatért a saját munkájához.

Hallgatagon dolgoztak hosszú percekig. A csillagokból füzért készítettek, és amíg Manó rávette a portást, hogy adja oda létrát, Csillag még egyszer odalépett az ablakhoz, és megnézte a két kis figurát. Kimelegedett a láttukon.

A portás ragaszkodott ahhoz, hogy jelen legyen, amíg létrára másznak, aztán elismerőn biccentett, amikor végeztek. Csillag körülnézett. Nem volt túl hivalkodó, de jól nézett ki minden.

– Mást is tudsz hajtogatni? – kérdezte Manótól, miközben a kabátjukat vették.

– Néhány dolgot… – mondta Manó flegmán, de az arca rákvörös lett. Nyelt egyet és hozzátette: – Taníthatok még párat.

Csillag arca lángolt, miközben rábólintott.

Másnap az osztálytársaik többsége elismerően hümmögött.

– Sokat fejlődtél, Csillagocska – jegyezte meg az egyik fiú.

– Biztos mert szorgos kis manók dolgoztak a keze alá – röhögött egy másik.

– Ja, és most szinte ragyog…

Csillag izmai megfeszültek, égett az arca.

– Hát igen, szerettem volna, ha egész hónapban emlékeztek arra, hogy kivel csináltattátok meg a díszítést – mondta, és felmutatott a fejük felett lógó csillagokra. – Végül is egy csillag nem csillag…

A fiúk felnevettek, és Csillag rájuk mosolygott. Kicsit mesterkélten, de azért igyekezett, hogy ne legyen okuk csúfolódni. Aztán észrevette Manó gyengéd tekintetét, és a mosolya ezúttal valódi lett. Ragyogó.